IFS-rajzok
szoftver, 100 db 70 x 100 cm-es tintasugaras digitális nyomat
2001, Budapest
Hogyan készül egy IFS-rajz?
A rajzokat egy algoritmus segítségével hoztam létre. Az algoritmus nem különösebben bonyolult, (bár ez nézőpont kérdése) és (sajnos) nem is az én találmányom. Az algoritmus leírása elérhető a publikációk között.
Ezen a helyen elég annyit tudni róla, hogy az IFS-rajzokat egy kódból állítja elő. A kód egy halom számból áll, nem kevésből, de nem is túlságosan sokból. (A száz rajz kódja olyan 50 kB körül van, ezzel az adatmennyiséggel még egy floppyn is ping-pongozni lehet.) A számok és a rajz között egyértelmű megfelelés van. Ez annyit jelent, hogy ugyanaz a kód mindig ugyanazt a rajzot hozza létre.
Matematikailag bizonyított, hogy az összes lehetséges képnek megvan a maga kódja. (Képtömörítő eljárásként is alkalmazzák.) Elvileg tehát a megfelelő kódból a világ összes képe előállítható.
Az eddigiekben egy algoritmusról esett szó. Az algoritmus megtestesülésének első lépése rendszerint valamilyen szoftver. Az algoritmus úgy viszonylik a szoftverhez, mint a villám a villanyborotvához. A szoftver még mindig absztrakt dolog, kevéssé megfogható változásokat idéz elő egy láda belsejében. Ezek az atomi szintű változások már megtekinthetők egy képernyőn, gyakorlatilag a rajzok elektronikus eredetije egy file. A megtestesülés legutolsó lépcsője egy nagy teljesítményű tintasugaras plotter, amiből egy grafika bújik elő.
Hogyan készül az IFS-kód?
A kérdés mégis az, hogyan lehet a megfelelő kódhoz jutni. Egy kód ugyan megfelel egy rajznak, de a kód egyes elemei (az egyes számok) nem felelnek meg a rajz egyik vagy másik részének, vagy tulajdonságának. Tehát a rajzok kompozíciójába vagy egyes tulajdonságaiba nem lehet közvetlenül beleszólni. Előfordulhat, hogy a kód egy elemének radikális módosítása semmilyen látható változást nem idéz elő, de ennek az ellenkezője is megtörténhet: kis változás a kódban erőteljesen megváltoztatja a rajz jellegét.
A legegyszerűbb módszer a véletlen IFS-kód. A kódot véletlenszámok alkotják. A módszer előnye, hogy nagyon egyszerű, hátránya, hogy a rajzot egyáltalán nem lehet befolyásolni. Ha a rajzba nem lehet beleszólni, az dolog csak képernyővédő marad. A kézzel írt kód gyakorlatilag ugyanazt az eredményt produkálja.
Olyan módszert kerestem, amivel egyszerűen és főleg vizuálisan állítható elő a kód. Mint mindenki, aki számítógépeket használ, én sem akartam tudni semmit a számokról, viszont látni szerettem volna, hogy mit csinálok.
Egy egyszerű genetikus módszert találtam ki. Leírni hosszadalmas, de működésben látva egy pillanat alatt felfogható. Azért nevezem genetikusnak a módszert (valójában semmi köze sincs a neuronhálózatokhoz), mert két alapvető fogalomra épül. Szülőre és gyermekekre. Első lépésként előállítok egy véletlen IFS-kódot. Ez a szülő-kép kódja. A szülő tizenkét gyermeket hoz létre. A gyermekek kódja nagyon hasonló a szülő kódjához, de attól kis mértékben eltér. (A szoftverben az eltérés (deviancia) mértékét egy csúszkával állítani lehet). A szoftverben a szülő-képet körbeveszik a gyerek-képek.
Egy klikkel ki lehet választani a gyerekek közül azt, amelyik a leginkább hasonlít az elérendő rajzra. Most a kiválasztott gyerek-rajz kerül be a középre, hogy a következő generáció szülője legyen. A 100 rajz előállításához ezt a módszert alkalmaztam.
Ez a módszer az egyszerűsége ellenére meglepően hatékonynak bizonyult, de mégiscsak a lehetőségek töredékét használja ki. A kód evolutív alakításában sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek.
Esztétika
Az IFS-rajzokkal kapcsolatban sok művészetelméleti kérdést lehet feltenni, például, jogosan mondom-e magam az alkotójuknak, meg, hogy műalkotások-e egyáltalán, és még azt is, hogy hány angyal fér el egy tű hegyén. Felőlem. Nemrégiben a kezembe akadt egy írás, amiben azt írta valaki, hogy amit csinálok, abból csak üres szépség és elegancia jön létre, ráadásul még csak nem is vicces. A szerző ugyan sértegetni akart, de véletlenül megfogalmazta a lényeget.
Így eltakarítottuk a művészetelméleti bozót nagyját az útból. Azok járnak jól, akik rajzokként közelítenek az IFS-nyomatokhoz.

