Geometriai testek

2018, Budapest, Műcsarnok

installáció, liszt, padló

Geometriai testek

installáció, liszt, padló
2018, Budapest, Műcsarnok
kb 12m x 8m

Ez a munka - egy másik installációhoz hasonlóan - földre szórt lisztből áll. A liszt földre szórása egyfajta provokatív áldozat.

Úgy éreztem hogy ezzel a sérülékeny képalkotással emberi testeket kell megjelenítenem. Azokból is a leginkább emberi látványt: az arcot. 

A liszt nagyon szerény anyag, éles ellentétben a matematikával, ami a munka másik anyaga, vagy legalábbis alkotórésze. Mégsem élhetünk egyikük nélkül sem. Vagy talán megtehetnénk, de nem tesszük.

A matematika egyáltalán nem az az ártatlan dolog, aminek a középiskolai tankönyvekben látszott. Amióta sikerült testet öltenie, először szoftver formájában, azután pedig szoftver-vezérelte gépezetekben, valami már sejthető a jövőjéből. 

Nem sokat tudunk szembeállítani vele, odaadtuk neki az arcunkat, és most a sok arcból készülődik valami, ami eddig még nem volt a világon.

Elsőre úgy tűnik, hogy a lisztből a földre szórt arcok nagyon sérülékenyek. Valójában a megsemmisítésük, a teljes felismerhetetlenségig való szétzilálásuk sok ember kitartó tevékenységével érhető csak el.

1
2
3
4
5
a lap elejére