Bevésődés

2016, Debrecen, Magyarország, Modem, B24 Galéria

Bevésődés

10 éves a Debreceni Nemzetközi Művésztelep, amely 2016-ban ismét kéthetes tematikus rezidens programot indított a magyar és közép-kelet európai kortárs képzőművészek számára. Idei felvetése a Bevésődés volt. Címét az etológiában és a pszichológiában használt jelenségből kölcsönözte, amely egy az adott faj számára kritikus periódusban bekövetkező tanulási és alkalmazkodási metódus leírására szolgál. A bevésődés fogalmán keresztül áttételesen a társadalomtudományok és a művészetelmélet által gyakorta felvetett problémára szeretne reflektálni, amely az előregyártott képek inváziójára, azok eredetére és főleg terjedési mechanizmusára kérdez rá. Vagyis a képi civilizáció korában milyen veszélyek fenyegetik a művészeknek ama képességét, hogy eredeti képeket hozzanak létre, illetve eredeti módon értelmezzék, strukturálják a világot alkotásaik által. A művésztelepi munka során olyan stratégiák, gyakorlatok kidolgozására és megvitatására törekedtek, amelyek ellene mennek a képalkotói automatizmusoknak (lásd a szociális média képáradatát), illetve magának az automatizmus működésének rendszerére kérdeznek/mutatnak rá.

A rezidens program résztvevőinek munkái egy kettős tárlat – Imprinting és Imprinting werk – keretében láthatók, a b24 Galériában, valamint a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében.

Bevésődés / Imprinting werk

15 óra, b24 Galéria
megnyitja: Uhl Gabriella művészettörténész
performansz: Gyenis Tibor képzőművész

Bevésődés / Imprinting
17 óra, MODEM
köszöntőt mond: Komolay Szabolcs Debrecen kulturális alpolgármestere
megnyitja: Horányi Attila esztéta, a MOME adjunktusa

Kiállítók: Fátyol Viola, Faa Balázs, Gyenis Tibor, Imreh Sándor, Mayer Éva, Miklós Szilárd, Pettendi Szabó Péter, Roters Katharina, Szolnoki József, Vékony Dorottya, Janek Zamoyski

Művészeti vezetők: Csontó Lajos, Süli-Zakar Szabolcs, Uhl Gabriella